2015. március 25., szerda

Köszöntelek!



Köszöntök mindenkit a blogon!

Eléggé sokat gondolkoztam az indításon, és néhány technikai nehézség is felmerült a megvalósítás során, de végül itt vagyunk, ami csak azt jelentheti, hogy hamarosan prológus, pontosabban, 0. email. Igen, emailekre fogom bontani a cselekménysort, mivel így áttekinthetőbb az egész, és ad egy érdekes formát. 
A gondolkozásom oka, pedig borzasztó egyszerű: nem érzem még kereknek a történetet, és nem akartam semmibe sem belevágni anélkül, hogy ne lenne meg a cselekmény. Mert nem szeretném ezt is abbahagyni a felénél, mint az eddigi összes blogomat.
Akik most tévednek először ide, biztos furán nézegetik az Url címet, hogy mégis miért igaz történet alapján íródik ez? Annak most elmondanám, hogy nem őrültem meg, nem hallom a barátnőm hangját a fejemben, és nem utolsó sorban: nem halt meg. Ez csupán a továbbgondolása annak, hogy mi történne velem, ha megtenné ezeket a dolgokat. A szereplők jellemvonásait a való életből veszem, a neveket, illetve külső tulajdonságokat változtattam meg, hogy ne érintse kellemetlenül az osztálytársaimat, ha netán egyszer valamelyik elolvassa ezt.
Igazából, nem tartom valami egyedinek az egészet. Most jöhetnek a kérdések, hogy akkor miért írom?
Mert a barátnőmnek írom. És, miután megkérdeztem pár bloggert, azt mondták, vágjak bele, ilyen még nincs, sok mindenkit érdekelne. Igazából a pár blogger egy embert takart, és a Regant alakító barátnőmet (aki megkért, hogy a nevét ezen túl több embernek ne mondjam el, így nem teszem).
Ha esetleg több kérdésed lenne, akkor Ask.fm-en nyugodtan felteheted nekem, ide kattintva a profilomra csöppensz.
Na, tehát, ha ezeket elmondtam, akkor most már tényleg, köszöntelek a blogon! Nem tudom, mi alapján szavaztál neki bizalmat, de nagyon köszönöm, hogy benéztél!
Őszintén, nem tudom, hogyan, és miért iratkozott fel 26 (!) ember, de nekik is nagyon hálás vagyok. És egy kicsit lelkiismeret furdalásom is van, amiért másnak nagyon nehezen gyűlik össze ez a szám, nekem meg az ölembe hullott.
És, nem is beszélek többet, még néhány lényeges információt megosztok veletek.
A prológus (azaz 0. email) érkezésének időpontja: 04. 02.
A részek érkezésének rendszere: kéthetente, hétvégén, esetleg háromhetente.
Kommenthatárt, és feliratkozóhatárt nem szabok, nem emiatt teszem ezt az egészet. :)
Mit hagytam még ki?
Azt hiszem, ennyi lenne ez a köszöntő bejegyzés, nagyon remélem, hogy tetszeni fog, amit olvasol.
(Ha most hallanátok, hogy hogyan olvastam fel Regannek, sírva a sarokba vonulnátok, mert annyira be vagyok rekedve, hogy alig jön ki valami a torkomon.)



Ölel téged:
Claire

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése